|
Tisztelt Hölgyem/Uram!
A kolontári vörösiszap katasztrófa egészségügyi utóhatásaival kapcsolatban írom a levelet amely szorosan kapcsolódik az Egészségügyi Világszervezet „Lelki Egészség Világnapja” programjához.
Az egészségügyi dolgokat nem lehet csupán a sebek kezelésére korlátozni. Az egészségügyi támogatás már sajnos nem létezik, sőt már akkor sem létezett, amikor tavaly októberben Calin Georgescu ENSZ külön megbízott úr itt járt. Pedig sajtótájékoztatójában kihangsúlyozta a katasztrófa sújtotta emberek egészségügyi támogatását, figyelemmel kísérését.Arról nincs tudomásunk, hogy az idén szeptemberi beszámolója az ENSZ tanácsa előtt milyen eredménnyel zárult a beszámoló elfogadása, és a magyar kormány megítélése.
Sajnos az idő előre haladtával egyre több hosszú távon kialakuló betegség sújtja az itt élő embereket, amelyek a katasztrófa után sebtében felállított és statisztikai adatokkal alátámasztva gyorsan meg is szüntetett Egészségügyi Szűrőcentrumnak esélye sem volt a problémák feltárására.
Külföldi és magyar neves tudósok, szakorvosok, neves szaklapokban publikálnak ezzel kapcsolatban, de a magyar illetékesek füléig ez nem jut el. Egyesületünk is készített ezzel kapcsolatban anyagot (szakorvosok támogatásával), amelyet eljuttattunk országos illetékes hivatalokhoz, döntéshozó emberekhez. Sajnos nem találtunk meghallgatásra.
Két dolgot is szeretnénk az Önök tudomására is hozni. Az egyik a poszttraumás-szindróma közvetlenül a katasztrófa következménye. Igaz mostanában szóba került „Lelki Egészségközpontok” létrehozása a megyében, amely a Norvég Népegészségügyi Intézet donorálásával elsődlegesen a lakosság lelki, mentális egészségével kapcsolatban készül.
Arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a katasztrófát megélt emberek mindegyike lelki beteg, és ez már 3 éve így van, és ki tudja még mikorra szerveződik meg ezen egészségügyi ellátás. Az embereken egyre jobban elhatalmasodik a PTSD, és minél tovább halogatjuk annál nehezebb a gyógyulás, sőt erőteljesen növekedett a halálozási arány is.
Ez az a betegség amely, nagyon is támaszkodik pszichológus szakember segítségére ahhoz is, hogy a beteg észre vegye magán a betegséget és elfogadja szakemberek segítségét. Szakemberekkel beszélgetve észre kellett vennünk, hogy a térség valamennyi lakója kisebb-nagyobb mértékben szenved ezen betegségtől. Ennek felszámolására, az emberek gyógyítása érdekében semmi nem történik.
Igen is foglalkozni kell azokkal az emberekkel, akik megélték a katasztrófát (sőt személyesen szenvedő alanyai is voltak) és minden reggel akár munkába menet, akár munkából jövet az első ami kitörölhetetlenül a szemükbe ötlik és megmozgatja a gondolataikat a kiszakadt tározó amely tönkre tette otthonaikat, tönkre tette életüket.
Ez a kísérteties nyomás, szakemberek segítsége nélkül nem hogy homályosodna és a feledés homályába merülne, inkább egyre jobban belevésődik a gondolataikba.
Gondoljuk bizonyos dolgokkal az itt elmondottakból Önök is mint szakemberek tisztában vannak.
Akkor miért kell az itt élő emberek százainak (sőt ezren is lehetnek) az életét tudatosan tönkre tenni, az egészségükkel játszani és utána mikor már sokan dolgozni sem tudnak a bevezetett rokkantsági törvényekkel az öngyilkosságba kergetni?
A másik egészségügyi probléma, amit ugyancsak álproblémának minősített a statisztika az Egészségügyi Szűrőközpont adatai alapján, a légzőszervi és ebből kifolyólag áttételesen egyéb súlyos esetekhez vezető megbetegedések.
Az itt élő emberek egészségét nagyfokúan veszélyezteti. Éveknek kell eltelni, hogy az elején már hangoztatott aggályainkat a hosszú távú következményekről foganatosíthassuk? Embereknek, főként gyerekeknek kell krónikus, egész életükre kiható betegségekkel leélni emiatt előre meg nem határozható hosszúságú életüket?
Sajnálatos módon a mai napig próbálják a betegségeket amelyet a por és egyéb abban lévő anyagok okoznak más betegségekkel összemosni, ötölni-hatolni a gyógyszerekkel amelyek mivel nem arra a betegségre valók többet ártanak mint használnának.
Beszéltünk olyan emberrel akik ugyan arra a légzőszervi betegségre négy hónap alatt öt fajta gyógyszert szedett, de semmit nem javult, sőt inkább romlott.
Amikor egy tüdőszűrő vizsgálat után, de mivel nem kötelező, így jó, ha a falu éppen ráérő embereinek csak egy része ment el (a krónikus betegek nincsenek is benne, mivel azok külön ellenőrzésre járnak), a megszűrt lakosság (nem pontos adat, mivel személyiségi jogokat nem sérthetünk) 5-10 % - nál találtak rendellenességet. Már nem fogható film hibára sem mint régen, mert digitális felvételeket készítenek a gépek.
Vannak családok, akik folyamatosan a por szélirányában élnek, házaik elhelyezkedése miatt. Náluk a csecsemőtől az idősig folyamatosan beteg valaki. Ők már a kezdetektől fogva ki vannak téve a por ártalmának, nem csak a katasztrófa óta.
A többi még meglévő problémát leírni is hosszú lenne, de egyesületünk és az itt élő érintett emberek szívesen állnak rendelkezésükre.
Ha Önök komolyan gondolták és gondolják, hogy figyelemmel kísérik az eseményeket és azok jövőbeni alakulását is, akkor mind az itt leírtakat, mind az eddig fel nem tárt problémákra időt kell szakítani és az emberekkel szakembereknek elbeszélgetni.
Tudni kell, és az itt élő emberek is tudják, hogy irdatlan mennyiségű pénzt szórtak el fölösleges dolgokra a nép által összeadott „Kármentő Alapból”, de arra amire az itt élő embereknek a legnagyobb szükségük lenne, az egészségük védelme, megóvása, a térség egészséges élhetősége, sajnos nem jutott.
Az itt élők joggal érzik, hogy a politika föláldozta őket, és a megalománia oltárán nem számít a térségben élő pár ezer ember élete.
Kolontár ; 2013. november 09.
|
