2012.08.20. Stöckert Gábor

  A lassan két évvel ezelőtti katasztrófa túlélői közül sokan olyan poszttraumás stressz zavarban szenvednek, ami a háborúban harcolókat szokta sújtani. Egy kutatás megpróbálta feltárni a jelenség hátterét, meglepő eredménnyel
A felnőtt lakosság jelentős része szorong, ennek gyakran valamilyen trauma az oka, amire gondolni nem jó érzés, de azért elviselhető, maga a jelenség pedig normálisnak tekinthető. Durva, drasztikus traumák azonban előidézhetik a poszttraumás stressz zavar (posttraumatic stress disorder, PTSD) nevű tünetegyüttest, az orvosi témájú tévésorozatok egyik kedvenc betegségét.
A súlyos PTSD a valóságban igen ritka (inkább kivétel orvosi értelemben), a szervezet egy sajátos védekezése az átélt traumával szemben. A PTSD-re jellemző két fő tünet az amnézia, azaz egyes emlékek elfelejtése, illetve az úgynevezett flashbackek: a trauma újbóli átélése, visszatérő élénk képek, traumás álmok. Ezek a flashbackek teljesen váratlanul és kontextustól függetlenül megjelenő memórianyomok, az is előfordulhat, hogy a beteg az utcán sétálva, kirakatnézegetés közben találja egyszer csak magát egy traumás emlékben.
Ilyen mértékű zavart, illetve traumát általában valamilyen brutális, sokszor életveszélyes helyzet idéz elő. Először az 1666-os londoni tűzvész után írták le a betegséget, de jóval közelebbi példa a 2010 októberében történt vörösiszap-katasztrófa. A katasztrófát átéltek közül sokan PTSD-ben szenvedtek, őket vizsgálta meg egy kutatás, aminek eredményei nemrég jelentek meg a PLoS ONE című szaklapban.
Emlékezni a zavaró dolgokra
A kutatók – Einat Levy-Gigi a Rutgers Egyetemről és Kéri Szabolcs, a Szegedi Tudományegyetem Élettani Intézetének egyetemi tanára, az Országos Pszichiátriai Központ tudományos referense – negyven, Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely térségéből származó PTSD-s beteget vizsgáltak meg, és velük együtt egy negyvenfős kontrollcsoporttal is elvégezték a tanulmányban leírt kísérleteket.

A vizsgálat alatt számítógép segítségével sorra mutattak képeket a résztvevőknek, egyenként kevesebb mint 150 milliszekundumig. Egyrészt arra voltak kíváncsiak, hogy azok a traumát ábrázoló, illetve a semleges tartalmú képekre miként reagálnak, másrészt arra, hogy a képeken a fő téma mellett háttérnek berakott, zavaró képi elemek mennyire rögzülnek a memóriában (vagyis mennyire sikerül elterelni az alanyok figyelmét az ingerről).
Az emberek általában a releváns képeket jegyzik meg, a hátteret, zavaró elemeket kevésbé. A kutatás arra mutatott rá, hogy a PTSD-s betegek esetében ez pont fordítva működik. „Azt tapasztaltuk, hogy a poszttraumás stressz zavarban szenvedők rövidtávú nagykapacitású vizuális memóriája éppen irreleváns helyzetekben töltődik, amikor viszont kellene, akkor nem működik rendesen” – magyarázza Kéri Szabolcs. Kéri szerint a tapasztaltaknak a szindrómához kapcsolódó emlékezetzavarhoz van köze. „A traumás memórianyomok nagyon izoláltak, erősek és képszerűek, pontosan úgy, ahogy az ember rövidtávú memóriája működik” – fogalmaz. „A flashbackeket sokszor össze is keverik a hallucinációkkal.”

A kutatók számítottak ilyen eredményre, a másik vizsgálati szempont viszont meglepetést hozott: a fenti jelenség teljesen független volt a képek tartalmától. Vagyis mindegy volt, hogy a PTSD-s résztvevőknek a traumával kapcsolatos vagy teljesen semleges képet mutattak, az emléknyom-rögzülés ugyanúgy túlműködött, illetve nem működött. „Ez a függetlenség az érzelmi feldolgozó rendszertől igen meglepő. Okát valószínűleg az agyban kell keresni: egy korábbi kutatás képalkotó módszerekkel megmutatta, hogy a PTSD-s betegek látókérgében az idegi pályákon felfedezhető kapcsolódási zavar” – mondja Kéri.

Tetrisszel az erőszak ellen

A kutatás további iránya lehet a fenti vizsgálatok elvégzése más típusú traumákat (például háborúkat, terrorcselekményeket) átélt önkéntesekkel. Kériéknek vannak már erre előzetes, még nem publikált eredményeik, ezek alapján úgy tűnik, hogy a trauma természetétől függetlenül jelentkezik az említett memóriazavar.
A kutatókat azonban jobban érdekli, hogy a jelenséget hogyan lehet felhasználni pszichoterápiák fejlesztésénél. A fő cél az, hogy valamilyen módszert találjanak, amivel telíteni lehetne a vizuális rövidtávú memóriát, ezáltal leszabályozni, csökkenteni a traumát.
„Egy másik kutatásban erőszakos filmeket mutattak két csoportnak, majd az egyik csoport tagjainak Tetrisszel kellett játszaniuk. Ez a csoport kevesebbszer tudta felidézni az erőszakos emléknyomokat, mint az, amelyik nem játszott a játékkal. Hasonlóban gondolkodunk mi is, valamilyen kognitív feladattal szeretnénk kiegészíteni a terápiát” – magyarázza a kutató. Ezek a feladatok ugyanis versenghetnek a flashbacket létrehozó agyi kapacitásokért, kiolthatják azokat.
A hatásosabb terápiák azért lennének fontosak, hogy a PTSD tünetei hamarabb eltűnjenek, és így maga a zavar is megszűnjön. Ugyanakkor Kéri szerint a vörösiszap sújtotta régióban egyéb tényezők – többek között a kiporzás, a forráselosztás körüli viták, vagy a roma és nem roma családok közti feszültségek – hatalmas gondot jelentenek. „Ha ezeket orvosolni lehetne, az ott élők mentális állapota, közérzete és életminősége is jobb lenne” – fogalmaz. „Illetve másik oldalról közelítve: hiába alkalmazunk kognitív pszichoterápiát, a társadalmi probléma megmarad.